Jánosi Zoltán

(Miskolc, 1954. augusztus 23.–)

Arany János- és József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, szerkesztő 

1979-ben a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola, 1983-ban a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar szakán kapott tanári oklevelet. Írói és irodalomtörténészi pályája a 80-as évek elejétől indult. 2007 és 2015 között a Nyíregyházi Főiskola (2016. január 1-jétől Nyíregyházi Egyetem) rektora volt, 2011-től a Kölcsey Társaság elnöke.

1982-ben novellás-, 1995-ben verseskötete jelent meg. A Nagy László mitologikus költői világa című, 1996-ban kiadott monográfiája „Év Könyve” díjat kapott. Kutatásainak vezető vonala a magyar líra „bartóki” kiteljesedésének vizsgálata és az archaikus kultúrák líratörténeti szerepének értelmezése. József Attila, Sinka István, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Németh László, Tamási Áron, Csoóri Sándor, Tornai József, Szilágyi Domokos, Kiss Anna, Ratkó József, Ágh István, Kalász László, Serfőző Simon, Nagy Gáspár és mások életműveit vizsgálva szoros összefüggéseket mutatott ki a magyar népi irodalom, különösen a költészet téma- és kifejezésvilága, a „bartóki” modell és a latin-amerikai, valamint a perem-európai és a kisebbségi irodalmak között.

1996 és 2017 között összesen tizenhat szakmai könyve látott napvilágot, ezekből kettő idegen nyelven. Spanyolországban megjelent kötete Federico García Lorca magyarországi befogadását és az analóg magyar lírai törekvéseket mutatja be. Német nyelvű, rövidebb könyve Krúdy Gyula életművét értelmezi. Publikációs munkássága mellett irodalmi szervezetekben is dolgozik, József Attila-díjas, 2016 és 2018 között az Irodalmi Magazint szerkesztette, 2017-től a Magyar Napló irodalmi folyóirat főszerkesztője.

---

• PDF | REZ |

  Jánosi Zoltán
  Konténerek és katedrális

  
  A kortárs nyugati irodalomelméletek hazai alkalmazása háttérbe szorította a „bartóki modell”, a népi irodalom és a folklór átlényegítő szerepének vizsgálatát. Bartók szintézisében a népi kultúra forrásanyaga a jelen művészi kérdéseit fogalmazza meg. E modell bírálata hátráltatja az irodalomtörténeti folyamat feldolgozását, növeli a világkultúrától való elmaradást, és elfedi a korszerű folklórintegrációs törekvések értékeit, pedig a magyar irodalom egyik sajátos és megvalósult orientációs iránya az archaikus minőségek egyetemes értékkörökbe emelése. Az archaikus bázisból a világi kultúrába lépő elemek elveszítik eredeti szimbolikus jelentésüket, a műköltészetben szabadon variálható jelekként élnek tovább, és a világirodalmi kánont átformáló tényezővé válnak. A magyar irodalom együtt haladt ezzel az átalakulással, de e folyamat bemutatása kimaradt a reprezentatív irodalomtörténetírásból, mivel nem illeszthető be az euróatlanti kánon kereteibe. A magyar és egyetemes népköltészeti források szintézisével József Attila a 20. századi folklórátlényegítés első kezdeményezője, Weöres Sándornál a közép-európai alap ázsiai és primitív inspirációkkal egészül ki. Juhász Ferenc költészetében a dekonstruált teremtésmítoszok kivételes súlypontképző erővé válnak, Szilágyi Domokos a bartóki modell tartalmi kritikájával a mítoszok elemeit egy radikális értéktagadás-rendszerbe foglalja.

  ENG
  Jánosi Zoltán: Konténerek és katedrális - Magyar Művészet 2013/1
• PDF | REZ |

  Az elmúlt három évtizedben Nagy László életműve a különböző irodalomelméleti iskolák ütközőpontjává vált. A posztmodern esztétikára épülő irodalmi kánonfelfogás egyik fontos önmeghatározási pontja a Nagy László-i eszmék és poétikai elvek elutasítása. A szerző arra mutat rá, hogy a költő életművéhez szorosan kapcsolódó irodalmi „bartóki” modell is ennek a folyamatnak a vesztese lett. Amíg az irodalmi kánonalkotók egy része arra törekedett, hogy kiszorítsa Nagy László líráját a magyar irodalom fő vonalából, a hazai zeneművészet és zenetudomány képviselői visszaemelték a költő műveit a kulturális köztudatba.

  ENG
  Jánosi Zoltán: „Örökzöld” – ködben, jégzajlásban - Magyar Művészet 2020/01