Küllős Imola DSc

folklórkutató, címzetes egyetemi tanár. Fő kutatási témái: a XVII–XIX. századi népszerű, világi közköltészet, a népdalok variabilitásának és klasszifikálhatóságának kérdése, a protestáns vallási néprajz, a paraszti életrajzok. Kitüntetései: Iskolateremtő Mestertanár (Fáy András-díj); Ortutay- és az Európai Folklórért emlékérem.

• PDF | REZ |

  Küllős Imola
  Női műfajok, nemi szerepek a magyar közköltészetben és a folklórban

  Az 1980-as évekig a magyar néprajz és folklorisztika kevéssé foglalkozott a nemek és a nemi szerepek tudományos vizsgálatával. A tanulmány a folklórműfajok nemek szerinti megosztottságát, funkcionális kötődését és a verses népköltészet női oldalát mutatja be néhány adattal, idézettel. Mivel a magyar nyelv nem ismeri a grammatikai nemeket, a folklóralkotások többségéről nehéz megállapítani, hogy férfi vagy nő, aki beszél, énekel. Ezért a műfajok nemi kötődésének megállapításához biztosabb támpontot jelenthet a szöveg témája, az előadás alkalma és funkciója. A XVI–XVIII. századi közköltészeti és folklórszövegek arról is vallanak, hogy a férfi dominanciájú hagyományos feudális-paraszti társadalom közösségi morálja, normarendszere milyen szerepeket osztott ki a nőkre. Bár a női dalok és a balladák a hagyományos családi-társadalmi szerepek és az egyre avíttabb erkölcsi és viselkedésbeli normák tarthatatlanságára figyelmeztettek, a bemutatott példák azt igazolják, hogy hagyományőrző a folklór, a népköltészet lassan reagált a társadalmi változásokra.

  ENG
  Küllős Imola DSc: Női műfajok, nemi szerepek a magyar közköltészetben és a folklórban - Magyar Művészet 2017/1
• PDF | REZ |

  A magánélet válságos helyzeteit feltáró klasszikus magyar népballadákban kiemelkedően fontos szerepet kapnak a női sorsok és a családi élet drámai eseményei. A hősnők rendre megszegik az évszázados törvényeket, megtagadják a bevett szokásokat, fellázadnak a nekik rendelt szerep és sors ellen – ezért bukásuk elkerülhetetlen. A régi stílusú balladák bűnök és konfliktusok szerinti áttekintése azt bizonyítja, hogy a magyar népballada problematikáját és látásmódját tekintve kora újkori, a XVI–XVII. század fordulóján kialakult női műfaj, szemben a korábbi verses epika férfiközpontúságával, vitézi, hősi, közösségi érdekekre összpontosító tematikájával.

  ENG
  Küllős Imola DSc: „Vegyen minden példát róla” - Magyar Művészet 2020/02
• PDF | REZ |

  Küllős Imola
  Erdélyi Zsuzsanna, a vallásos folklór kutatója

  A személyes hangú pályakép az „imádságok nagyaszszonyának” is nevezett Erdélyi Zsuzsanna (1921–2015) életútját és munkásságának legfontosabb eredményeit foglalja össze. Felidézi kutatói kíváncsiságát, sokoldalúságát és az általa meghatározónak tartott vallásos hagyományért vívott küzdelmét. Erdélyi Zsuzsanna legismertebb és legjelentősebb tudományos érdeme, hogy a középkori, ferences gyökerekkel bíró, európai hátterű szakrális közköltészetet – amelyet a folklorisztika archaikus népi imádságnak nevez – tudományközi vizsgálat témájává tette. A szórványos imaadatokat elsőként ő definiálta önálló folklórműfajként – rámutatva művelődés- és költészettörténeti jelentőségükre, és ezzel mintát adott a magyar, olasz, lengyel, délszláv és egyéb külföldi kutatásoknak. Az időben és térben egyre szélesedő összehasonlító történeti-filológiai kutatásaival a hazai és a nemzetközi tudományos diskurzus figyelmét e kihalóban lévő vallásos, szóbeli örökségre irányította. Erdélyi Zsuzsanna csaknem fél évszázados, áldozatos gyűjtő- és leletmentő, történeti-filológiai munkássága megkerülhetetlen eredményekkel gyarapította a nemzeti kultúrát. Az archaikus népi imádságok további elemzése egy újabb kutatónemzedék komoly feladata lesz.

  ENG
  Küllős Imola DSc: Erdélyi Zsuzsanna, a vallásos folklór kutatója - Magyar Művészet 2015/4
• PDF | REZ |

  Küllős Imola
  Nyelvhasználat és nemzeti (ön)tudat a közköltészetben és a népdalokban

  A közköltészet a XVII–XIX. században keletkezett szóban és írásban terjedő, többnyire anonim, énekelt verstömeg, amelyet tanult emberek alkottak, de a társadalom széles rétegei ismertek. A közköltészeti alkotások változatokban élő, a szóbeliséghez kötődő, folyamatosan aktualizált, nyitott szövegek. Mondanivalójukkal és nyelvi-stiláris eszközeikkel egy adott közösség etnikai önazonosság-tudatát, erkölcsi normáit erősítették. A soknemzetiségű Magyarországon a nemzeti kultúra modelljének felépítése és szoros összekapcsolása az anyanyelvvel a XVIII–XIX. század fordulójára tehető. Az énekeskönyvek általában többnyelvűek: a latin mellett jelen van a német és a szlovák a felvidéki, a román pedig az erdélyi kéziratokban. A többnyelvű populáris hagyomány jellegzetes megnyilvánulási formája a kevert nyelvű, makaronikus költészet, amelyben az anyanyelv mondatai, szavai egy másik nyelv (eredetileg a latin) grammatikai szabályainak megfelelően kapcsolódnak össze, vagy azt utánozzák, parodizálják. A keveréknyelvű daloknak csupán egy része könnyed-humoros, számos példa viszont azt bizonyítja, hogy a különböző nemzetiségek együttélése, szerves gazdasági és kulturális kapcsolatai kölcsönösen befolyásolták egymás nyelvét és folklórját.

  ENG
  Küllős Imola DSc: Nyelvhasználat és nemzeti (ön)tudat a közköltészetben és a népdalokban - Magyar Művészet 2015/3